Agatha Raisin és az elültetett kertész (Agatha Raisin 3.) VÉLEMÉNYEM

Ismét jövök és milyen meglepő könyvvéleményezéssel.

Ez azt jelenti, hogy végére értem a harmadik résznek, ami az Agatha Raisin és az elültetett kertész címet viseli.
Egy történetleírást megosztok veletek, ami a könyvön is szerepel, így nem lövök le különösebb poénokat.

Vakációjáról visszatérve Agatha Raisin döbbenten tapasztalja, hogy új jövevény tűnt fel a faluban, egy nő, aki mindjárt be is férkőzött a vonzó agglegény, James Lacey kegyeibe. A szépséges Mary Fortune minden tekintetben különb Agathánál, a kertben pedig egyenesen verhetetlen, és Carsely kertészeti kiállításának közeledtével Agathát ez egyre inkább nyomasztja. Így amikor Maryt holtan, virágcserépbe ültetve találják, Agatha megragadja a lehetőséget, hogy gyökerestül kiássa a falubeliek titkait, és besározza a szerencsétlen áldozatot. Ám Agathának is megvan a maga piszkos kis titka…

Engem ez a könyv úgy kötött le pont, mint az első rész. Túlmutat a másodikon. A tempója és ritmikája nagyon jó. Elkezd az ember gondolkodni a mű olvasása közben az emberi viselkedés és a csöndes érzelmi terror hatásiról.
Amit a könyv kitapos, utat bennünk a mű folyamán az a történet végén érik be. Ha kellően befogadóak vagyunk, ezt biztosan átérezzük.

Napjában találkozunk ál kedvességek mögé bújtatott bántó megjegyzésekkel, ami sokak lelkét mérgezi. Ám a könyvben nem marad következmények nélkül és megmutatkozik az, hogy mennyire felszínesen ítélünk meg embereket.
Nem tudhatjuk ki miféle érzelmi múlttal rendelkezik, és ennek fényében előfordul, hogy az utolsó csepp a pohárban az a megalázó megjegyzés. Olyan emberek is kifordulhatnak magukból, akikről sosem gondolnánk. Így volt ez ebben a részben.

Jól esett végre látni, ahogyan személyiségek nyílnak ki és mutatkoznak meg reálisabb részleteikben. Jellemfejlődés is bőven akad, ami engem szintén szórakoztatott.
De láthatunk itt önáltatást, rosszmájúságot, szeretethiányt, depressziót is. De persze ezen a ponton úgy tűnhet, hogy ez a mű rettentően negatív. Szerencsére nem.
Mint az előző részekben helyet kap a humor. Agatha vicces és fanyar szituációkba keveredik kis stiklijeivel és magasba ívelő önérzetével, amit komikus érzelmi naivitása kísér. Néha úgy érzem, hogy ő egy kifejezetten irodalmi szempontú groteszk karakter.
 De még fontosabb hogy itt az akció relatíve elmarad a végén. Helyette egy megalázott és megtört embert kapunk. Nekem fájt a szívem és a legszörnyűbb hogy értettem mit miért tett. Nem csupán felfogásról volt ez esetben szó. Leginkább arról, hogy átéreztem a mély fájdalmát a megalázottságát és keserűségét. Ha az embert életében alázták már meg akkor nem kell nagy lelki finomság az átéléshez. De azért fontos hogy az írónő remek képességei nélkül ezt nem lehetett volna így átadni. Jól fogalmazta meg a művet mivel a mondatok ott szúrnak, szíven ahol kell, hogy átérezd az érzelmi szálat.

Ez lett volna az én véleményem. Nagyon analitikus lett. Viszont végig ez mocorgott a fejemben és azt éreztem, ha nem írom, le kimarad valami egészen fontos dolog a kritikából.  Remélem a további részek és hasonló jóval kecsegtetnek. Jó lenne mindben találni valami mélyebb értelmet a puszta szórakoztatni vágyás alatt.